papagajt
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A Papagájokról
 
Vadon élő papagájok

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) átfogó kutatásainak következétében az ausztrál kormány mint kritikusan, akár a kihalástól is veszélyeztetett fajként jelölte meg hazájuk egyik igencsak népszerű madarát, a Tasmán fecskepapagájt. Dr. Dejan Stojanovic az ANU Környezet- és Társadalomtudományi Iskolából vezette a kutatócsapatot, amely közzétette a 2015-ben indult kutatás lesúlytó eredményeit. A kutatás akár 15 éven belüli kihalást is lehetségesnek tartott, ezért a csapat üdvözölte az átsorolást, melytől nagyobb védelmet remélnek ezeknek a madaraknak.


"Az átsorolás fontos mérföldkő a fecskepapagájok számára, és kiemeli, hogy fontos megoldást találni a Törpe erszényesmókus nevű kisragadozó negatív hatásaira, valamint lényeges ezeknek a madaraknak az élőhelyének megóvása, a szaporodóhelyek biztosítása" - mondta Dr. Stojanovic. "Kutatócsoportunk következő célja az, hogy kitaláljuk, hogyan tudnánk a jelenlegi, a kihalás felé haladó folyamatot pozitív irányba fordítani, erre szeretnénk ajánlásokat készíteni".



2015-ben a Nemzetközi Természetvédelmi Unió egyszer már felemelte fecskepapagájok fenyegetési szintjét az ANU által szolgáltatott új bizonyítékok alapján. Az ANU kutatások szerint azóta a faj populációja négyévente felére csökken, ez összesen több, mint 90%-os csökkenést jelentett az elmúlt 4 év alatt. Rob Heinsohn professzor, aki szintén az ANU Környezet- és Társadalmi Iskolájának alkalmazásában áll, bemutatta, hogy a faj kihalásával az emberek csoportjai is szegényebbek lesznek - például az erdészek, a környezetvédők és a természetjárók.



A kutatók kifejtették, hogy a fecskepapagájok természetóvó szereppel is bírnak. Ők a kék és fekete gumifák beporzói, amelyek a Tasmani környezet és gazdaság szempontjából kulcsfontosságúak, és erdészeti szerepük is jelentős. Az első lépést tehát megtették az illetékesek, a fecskepapagáj sorsa innentől az intézkedések kivitelezésének színvonalán, sikerességén és persze a saját harci kapacitásukon, életerejükön is fog múlni.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.